37. fejezet

Sziasztok! Utólag is kellemes ünnepeket mindenkinek! Mint látjátok, most lett új designem, ami gyönyörű, köszönöm Leah, és a minap megcsináltam életem első saját készítésű trailerét, amit oldalt meg tudtok tekinteni. 

A késéről csak annyit, hogy nagyon sajnálom, de rohadtul nem volt se kedvem, se ötletem írni, de azt hiszem, ez kárpótolni fog majd titeket. 

Jó olvasást! Sziasztok!

ALICE

Lerángatok Lindáról egy vadászt, és a körmömmel elmetszem a torkát. Sógornőm rám pillant, elmosolyodik, majd Jack segítségére indul, aki épp' két vadásszal küzd.
Négyen, karókkal és szenteltvízzel a kezükben indulnak meg felém, körbe akarnak venni. Hátrálni kezdek, egészen addig, amíg a derekam neki nem ütközik a körhintának. Jobb lehetőség nélkül fellépek rá, ami már meginog alattam. Annyira régi, hogy már az én súlyomat is alig bírja.
Hátrálok, de neki ütközök egy kamionnak. Átugrok felette, elérve a tárcsa közepén lévő oszlophoz. A talpazat ingadozik alattam, alig lehet rajta megállni. Ezt a vadászok is tapasztalják, össze-vissza dülöngélnek, nem győznek kapaszkodni a járművekbe, nem mintha azok biztosabb lábakon állnának. A jobb lábamra helyezem a súlyt, aminek hála az egész játék jobbra dől. Az egyik nő seggre is esik ennek hála. Sajnos az egyik férfinak jó az egyensúlya, szinte teljesen biztos lábakon igyekszik felém. A francba! Ráadásul egyre többen csatlakoznak hozzájuk, ezek honnan lettek ilyen rohadt sokan?! Már vagyunk vagy tízen ezen a rozoga körhintán, ami már jobbra-balra ingadozik.
Gyorsan felmászok az oszlopon, majd megkapaszkodom az egyik felső rúdba, nagyon remélem, hogy elbír. Felhúzom magam, majd mikor elég biztosnak érzem, akkor felemelkedek. Kiütöm az egyik fémlapot a tetőből, ami lezúg, és az egyik vadász fejére esik. Hoppá! Felállok, nagyon remélve, hogy nem szakad ez be alattam. Ahogy lenézek, látom, ahogy megpróbálnak felmászni utánam, de nem nagyon jön össze nekik.
Átugrok az egyik közelemben lévő faágra, és lemászok. Remélem, hogy sok időbe telik majd nekik rájönni, hogy már nem vagyok ott.
Körbenézek. Katartikus körülöttem minden. A vidámpark is le van rombolva, még rosszabb, mint amikor idekerültünk, Linda épen kitöri az egyik vámpírvadász nyakát, Jack pedig felém fut, nyomában hárommal. Lefékez előttem. Látom, ahogy a többi is rájött, hogy már nem vagyok ott. Linda is idefut hozzánk, a  vadászok pedig körbe vesznek minket. Úgy tizenhárman lehetnek, mi pedig vagyunk rájuk hárman. Vajon hol van Alex meg Sandra? Remélem nem esett bajuk.
Egy karó süvít el a vállam fölött, majd hallom, ahogy beleáll a mögöttem lévő fába. Nincs időm hátranézni, mert egy rohadék rám veti magát. A hátamra esek, a csaj pedig felém tornyosul. Megpillantom az arcát, csak egy röpke pillanatra, de ez is elég. Láttam már őt a suliba, talán közös óránk is volt, nem lehet több tizennyolcnál, nekem pedig meg kell őt ölnöm, vagy én halok meg.  Az arca eltorzult, a jobb kezével megragadja a torkom, és szorítja, amennyire tudja. Meg kell mondanom, van erő a csajban. Amennyire tudom felemelem a karom, és az állához nyomom, és feszítem. Látom az arcán, hogy fáj neki, lazul a szorítása a nyakamon. Kihasználom ezt, és lerúgom magamról. Lefordul rólam, és a hátára esik. Feltápászkodom gyorsan, és az oldalába rúgok, jó erősen. Hallom, hogy eltörik a bordája, és ez elégtétellel tölt el.
Körbenézek. Jack és Linda öt vadásszal harcol, látom, hogy velük simán elbánnak, a pasim épp' most töri ki egy csávó nyakát. Vajon mi lehet Alexszel és Sandrával? Azt láttam, hogy Alex berohan egy kis utcácskába, de ennek már jó ideje. Nem tud harcolni, segítenem kell neki. Sandra nincs kiképezve, és Alex is csak nem rég csöppent bele ebbe a vérrel és sötétséggel teli világba.
Futni kezdek a kis utcácska felé. Remélem még élnek. Sandra még csak most éledt újjá, nem lenne fair, ha már meghalna.
Az óriáskerékhez érek. A hatalmas kerék kabinjai között átsüt a telihold. Olyan, mintha magára a holdra lennének akasztva a kabinok, egyszerűen gyönyörű. Na jó, nem most fogok elkezdeni merengeni a tájban.
- Alex! Sandra! - kiáltom, ami nem olyan jó ötlet, mert nem csak ők hallhatják meg. de ezzel legalább elterelhetem a vadászok figyelmét.
Először semmi, de azután egy éles sikítás hasít bele a csendbe. Sandra!
- Hol vagy? - kiáltom, de semmi válasz.
Odaérek a kerékhez, ahol két ember fekszik a földön.
- NE! - sikoltok fel magamon kívül. - ALEX!
Odarohanok hozzá, és lerogyok mellé. - Ez nem lehet - mondom, miközben a könnyek rózsaszínné színezik a látómezőm, majd végig csorognak az arcomon.
Ránézek a másik srácra. Az a szemét Alan az. - Miattad halt meg a fiam, te szemét! - sikoltom magamon kívül, és minden erőmet beleadva belerúgok, ami felröppen a levegőbe, ott fordul párat, majd hangos puffanással földet ér, néhány méterre tőlünk.
Újabb sikítás hallatszik, de ez most nem az enyém. Ez Sandra, ő még él, őt még nem ölték meg, és nem hagyom, hogy ez megtörténjen. Felpattanok, és körbenézek. Megpillantom Sandra szőke fürtjeit ahogy négy vadász bekerítette, neki egy bódénak.
Feléjük futok, iszonyú gyorsan, másodpercek alatt ott vagyok, és hátulról rávetem magam az egyik férfira. Nincs ideje feleszmélni, mert kitöröm a nyakát. Vörös köd van a szemem előtt, és nem csak a könnyektől, pokoli dühös vagyok, az adrenalin pulzál az ereimben. Ahogy összeesik a férfi lepattanok róla, és rávetem magam a szélső férfira. Előbukkannak a fogaim, és rávetem magam a nyaki ütőerére. Szívok, és szívok, amilyen gyorsan csak tudok, addig, amíg össze nem esik. Nem halt meg, csak sok a vérvesztesége. Látom, hogy Sandra elrúgja az egyik felé közeledő nőt, aki repül néhány métert, majd a hátára érkezik. Nehezen feltápászkodik, majd újra felénk indul. Én addig elmetszem az utoljára maradt nő torkát, aki összeesik, egyenesen barátnőm lába elé. Az újra felénk közeledő nő felé fordulok, és elvigyorodom. Felé száguldok, majd belebokszolok a gyomrába. Úgy esik össze, mint egy rongybaba. Megragadom a szőke loboncánál fogva, és felhúzom, hogy szemmagasságba kerüljön velem. A szemében rettegést látok, de ez nem érdekel. Látom, ahogy az övéhez nyúl, de a szabad kezemmel elkapom a karját, és kicsavarom, ő pedig kiejti belőle akarót. reccsen egyet a csontja, biztos, hogy eltört. Felsikít fájdalmában. elengedem  kezét, majd szájba verem. Eszembe jut a legjobb büntetés neki. Elmosolyodom. Felharapom a csuklómatt, majd a szájára nyomom. A kezem két oldala mentén, az arcán lecsorog a vérem, de azért látom, hogy nyel a véremből. Szinte hallom, ahogy összeforr a csontja. A rettegő tekintetéből látom, hogy azt hiszi, hogy át akarom változtatni. Tudom, hogy ez rosszabb lesz neki, mint a halál. Elveszem a csuklómat a szájáról, majd gyorsan transzba ejtem. Elengedem a haját.
- Most hazamész, és sosem felejted el ezt az éjszakát. Kristálytisztán emlékszel majd minden másodpercre, és az adósom leszel, mert megkíméltelek. Nem mehetsz el a rendőrségre, mert bármit akarnál mondani, nem leszel képes rá, ráadásul soha többet nem fogsz tudni megölni egy vámpírt sem, a kezed megáll a gyilkolás előtt, szóval jobban teszed, ha elkerülöd a vámpírokat, és a vadászokat is. Most menj.
Elengedem, ő pedig elindul, mint egy zombi, ki a vidámparkból.
Körbenézek. Sehol nincs már semmilyen vadász se, legalább is olyan, aki él. Sandrára nézek, aki az elmetszett torkú mellett térdel, és a nyakára tapasztott szájjal szívja a vérét. biztos nem tudott magának parancsolni. Odamegyek hozzá, és összeesek, miközben eszméletlenül ráz a zokogás. Barátnőm azonnal odamászik hozzám, megölel, biztos, hogy tudja, mi a bajom.
Percekig ülünk ott, zokogunk összekapaszkodva.
- Elvesztettem a bátyámat, elvesztettem a fiamat, minden tönkrement - motyogom folyamatosan, mint valami mantrát.
- Nem vesztettél el mindent - mondja Sandra. - Én itt vagyok, itt van Jack, meg Linda, minden rendbe jön.
Lépteket hallok. Megdermedek, hogy újabb vadászok jönnek, talán nem is lenne rossz a halál. Felpillantok. Linda és Jack jön felénk, karjában ALex ernyedt testével. Hál' Istennek, ők még élnek.
- Siessetek, haza kell mennünk, most, ő még él!